A terhesség nem betegség, szokták mondani, ha a kismama olyan módon próbálja kímélni magát, ahogy az a környezetének éppen valamiért nem tetszik. Sok esetben simán igazat is tudnék adni ennek az állításnak, hiszen egy egészséges, de éppen babát váró nő alapesetben nem mondható betegnek, mozgásképtelennek, munkára alkalmatlannak. Nem kell, hogy valaki ágyba vigye neki a nutellás zsömlét, és ezüstvillával megetesse. Nem kell, hogy a vécét is más húzza le helyette. Nem kell, hogy hordár vigye utána a retiküljét. Viszont az teljesen egyértelmű, hogy bizonyos dolgokat már terhesen nem kéne csinálnia. Nem járja például, hogy nagyon sok nő - autó híján - egyedül cipeli haza a bevásárolt holmit. Nem járja, hogy nagy pocakkal álldogállnak a buszon, mert egy nagyobb kanyarban, fékezésnél jóval könnyebben elesnek, ami az ő esetükben sokkal rosszabb következményekkel is járhat, mintha nem lennének éppen terhesek. És természetesen nagyon sok olyan munkakör is létezik, ahol indokolt, hogy a munkavállaló terhes nő ne járjon már be dolgozni. Hiszen van olyan, aki veszélyes anyagokkal dolgozik, vagy aki fokozottan van kitéve fertőzéseknek, vagy emelnie, cipelnie kell, esetleg maga a munka olyan, hogy veszélyes (ha oroszlánidomár lennék, tuti nem dolgoznék terhesen).

Na persze vannak kivételek, akad, akinek a munkája annyira fontos, vagy ő maga annyira nélkülözhetetlen, hogy bizonyos körülmények ellenére is dolgozik. Nem is egy ilyet ismerek. Számtalan fodrásszal, kozmetikussal találkoztam már, aki az egésznapos állás ellenére is az utolsó percig dolgoztak (és szülés után hamar vissza is mentek), mert egyrészt imádják a munkájukat, másrészt munkájuk természetéből adódóan ha huzamosabb ideig nem dolgoznak, nem lesz hova visszamenni, hiszen a vendégkörük már rég máshoz jár. Tőlük a kutya nem kérdezi, hogy dagad-e a bokájuk, nem fárasztó-e nekik egész nap állni, nem fáj-e a hátuk, ésatöbbi. De aki ismer ilyet, az általában némi csodálattal beszél róla, hogy az xy milyen sokáig dolgozott nagy pocakkal is, és hogy ő maga már rég abbahagyta volna.

Viszont számtalan olyan nő szaladgál hazánkban, akinél elviekben semmi sem indokolná, hogy viszonylag hamar táppénzre menjen. Ülő munkát végez, nincs kitéve a természeti elemeknek, fertőző betegekkel sem találkozik szükségszerűen, nincsenek a közelében vegyi anyagok, fizikailag is rendben van, sőt, esetleg még szívesen is dolgozna. És a nagy részük mégis szinte a terhessége kezdetétől otthon marad, vagy legalább is ha már letelt az a bizonyos első tizenkét hét.

Ilyenkor aztán jönnek a vélemények, bírálások, jóformán bárkitől.

"Barátnőm irodai munkából már 10 hetesen táppénzre akart menni, mert terhes. Ugyan már! Ez már túllihegés!"

"attól hogy valaki terhes, még nem beteg hogy ne tudna dolgozni"

"Nagyon sok kérdésből, hozzászólásból azt veszem ki, hogy rengeteg terhes nő 10-12 hetes korban, vagy akár már korábban is betegállományba vonul és ehhez az orvosok igazolást adnak sokszor anélkül, hogy bármilyen betegség lenne, ami a munkával összeegyeztethetetlen."

"a legtöbb esetben nagyon elhagyják magukat a nők. az egyik ismerősöm az első pillanattól kezdve táppénzen volt, (indokolatlanul, mert nem volt semmi baja), és 30 kilót sikerült a nagy semmittevésben híznia..."

"Aki táppénzre megy az veszélyeztette terhesnek számít jogilag akkor is ha csak lusta dolgozni és kiírja az orvos."

"Egy egészséges terhest nem írnak ki táppénzre. Az más kérdés, hogy a lusta mamák megegyeznek a dokival,az meg kiírja őket."

A fentiek valós emberek valós véleményei, gondolatai a témában.  Olvashatjuk, hallhatjuk igen gyakran a fentiek alapján, hogy terhesen nem dolgozni igazából csak lustaság, majdhogynem csalás sokak szemében, és aki ilyenkor otthon marad, az tesped, eltunyul, semmit sem csinál.

Hogy miért gondolják ezt sokan, az tulajdonképpen nem is érdekel, javarészt a rosszindulat beszél sokakból, másokból meg az, hogy fogalmuk sincs arról, amiről olyan bőszen formának véleményt.

Én például az első terhességemnél nem tudtam megtapasztalni, hogy milyen úgy dolgozni, hogy közben az ember babát vár. Mondjuk volt ezer más gondom abban az időben, de ez most tök mindegy. Hamar táppénzre mentem, és nem azért, mert úgy tartotta kedvem, hanem mert kellett, mivel nem dolgozhattam a munkahelyenem terhesen. Most már persze tudom, hogy fel kellett volna ajánlaniuk más munkakört (haha, vendéglátás), vagy ha nem megy, akkor távolléti díj járt volna. Akkor még nem tudtam, és különben is, ez ezer éve volt már, nem is számít. Csak azt tudtam, hogy nem kell dolgoznom, unatkoztam is rendesen, bár azért találtam magamnak elfoglaltságot. Viszont most, a második terhességemnél ez már nagyon nem így van. Igaz, nem nagyon kicsi gyerekem van, aki után egész nap loholni kellen, mert már nagy, önálló, iskolás, de azért még akkor is érte kell menni délután, és ha bárhova megy, akkor kísérni kell, önállóan még nem hagynám a városban közlekedni. Na most, eleve egy elég hülye helyzet az, amikor van egy normál munkaidős állásod, ahonnan négykor tényleg eljöhetsz, átvágtatsz a fél városon, és mégis a te gyereked az egyetlen az osztályból, aki még ott van az ügyeletben, mert mindenki mást már egy órával korábban hazavittek. Ilyenkor azért én el szoktam gondolkodni, hogy vajon a többiek szülei nem dolgoznak? Vagy én csinálok valamit nagyon rosszul? Na persze, én buszhoz vagyok kötve, fél óra az út, de akkor is... Mindegy, megszoktuk, hogy ez van, és azt is, hogy én vagyok a hazahozóember, mert a férjem még nálam is későbbre tudna odaérni, de legalább reggel nem nekem kell ugyanezt az utat megtennem, mert én indulok korábban. De terhesen ez az egész már baromira lefáraszt. Hát igen, ugye arról nem szól a fáma, hogy a második gyerekkel terhesnek lenni nem olyan egyszerű, hiszen munka mellett, babával a pocakban még a nagyobbat is rendezgetni kell, érte menni, ha már iskolás, akkor tanulni vele, uzsit csomagolni, táskabepakolást ellenőrizni, ha jár valami különórára, akkor még oda is eljutattni és érte is menni, meg még sorolhatnám. Munka mellett ez alapból is fárasztó tud lenni, főleg annak, aki tömegközlekedve teszi meg mindezt. Mégis kibírjuk, hiszen kell. De nem kéne elhallgatni azt, hogy nagyon sok nő terhesen jóval fáradékonyabb, mint amúgy, és így sem szülőként, sem dolgozóként nem tudnak száz százalékosan teljesíteni. Még akkor sem, ha egyébként a feladatok egyenlően oszlanak el a családban anya és apa között, hiszen a terhességet akkor sem lehetne elosztani.

Arról már nem is beszélve, hogy észrevételeim szerint, bármennyire is dívik az a hozzáállás, hogy egy egészséges terhes ne maradjon otthon, hanem dolgozzon szépen, mégis az egész ellátórendszer azon van, hogy ezt lehetetlenné tegye. Nem feltételezek emögött szándékosságot, de akkor is, állambácsi érdeke nem az lenne, hogy a terhes nő tudjon dolgozni? Akkor miért arra épül mégis MINDEN a terhesgondozás alatt, hogy a kismama ráér, otthon van, ideje mint a tenger? Eltekintenék attól, hogy sokan éppen emiatt járnak magánrendelésre, habár még a magánorvos sem akkora mágus, hogy az összes páciensét késő délután tudja fogadni. Az OEP finanszirozású rendelések meg aztán végképp nem veszik figyelembe, hogy ki dolgozik és ki nem. A legtöbb helyen a terhesgondozás ráadásul a hét egyetlen napján zajlik csak, és van rá két óra mondjuk. A hét többi napján sima rendelés van, ahova akkor megy az ember, ha beteg. A védőnő pláne problémás, személy szerint én még soha nem hallottam olyanról, akit munkaidő után is fel lehetne keresni. Márpedig ha legalább havonta egyszer nem megy el a kismama a védőnőhöz, felkészülhet rá, hogy cseszegetni fogják miatta. Itt még az a lehetőség sem játszik, hogy az ember elmegy jó pénzért maszek rendelésre, munkaidő után, mert magán védőnő nem létezik, az van, akihez lakóhelye szerint tartozunk, nem lehet válogatni sem, hogy mondjuk inkább olyanhoz mennénk, aki a munkahelyhez közel van, és ebédszünetben kiszaladunk hozzá.

Én voltam olyan hülye, hogy a védőnőnél érdeklődtem a terhestornák felől, mire kiderült, hogy a városban az összes délelőtt van. Gondolhattam volna. Kérdeztem is tőle, hogy ezekre mégis ki jár el, hiszen aki veszélyeztetett terhes, és táppénzen van, az nyilván nem tornázgathat, aki meg egészséges, az dolgozik, nem? Reakció: a kismamák többsége otthon marad. Zsír. Ráadásul azóta is a tornával piszkál, mert szerinte nekem is járnom kéne. Én meg jóformán mentegetőzöm neki, hogy hát izé, én ilyenkor dolgozni szoktam.

Persze tudom, a munkáltatónak el kell engednie a terhes nőt orvoshoz, védőnőhöz (kismamatornára mondjuk pont nem), de azért képzeljük már el azt az abszurd helyzetet, hogy léteznek olyan dolgozók, akik munkaidőben tényleg szeretnék a munkájukat végezni, mert magukkal szúrnak ki, ha nem tudják elvégezni a napi teendőiket, ugyanis senki nem csinálja meg helyettük. Én nem azt mondom, hogy mindenki pótolhatatlan a munkahelyén, és tudom, hogy például betegség esetén is megoldják a helyettesítést a legtöbb helyen, de más helyzet az, amikor valaki a nap közepén lép le pár órára, majd jön vissza, és rájön, hogy a büdös életbe nem fogja utolérni magát.

Nálam ennél a pontnál merült fel a kérdés: mi a fontosabb? Hogy bebizonyítsam a világnak, hogy én terhesen is teljes értékű ember vagyok, aki képes ellátni a munkáját, és minden más egyéb feladatát is, vagy az, hogy végre valahára nyugtom legyen? Eljutottam odáig, hogy az utóbbit választottam, még ha amúgy nincs is rá semmi okom, hogy táppénzre menjek. Sajnálom, hogy választanom kellett, tényleg szívesen dolgoztam volna még, de gyakorlatilag nem maradt más választásom. Ez persze túlzás, csinálhattam volna még egy-két hónapig ezt az elmebajt, de én ezt már egyszerűen nem akartam. Így nem. És mélységesen megértek mindenkit, aki akár nálam hamarabb is bedobja a törölközőt.