Basszus, de le vagyok maradva, pedig azt gondoltam, amíg baba nélkül hesszelek itthon, mindenre lesz időm. Hát rohadtul nem így van. Gondoltam, de király lesz, ha eljövök táppénzre, majd lesz időm írni, meg majd megtanulok végre úgy igazán varrni, el is terveztem, hogy varrok a babának hálózsákot első körben, mert a neten egy csomó leírás van róla, és a cipzár bevarrásától eltekintve tényleg rohadt egyszerű. Meg gondoltam, hogy végre elkezdek nyelvet is tanulni, de még odáig sem jutottam, hogy egyáltalán azt eldöntsem, hogy mégis melyik nyelvet tanulnám. Mindössze annyit sikerült összehoznom, hogy beteljesítettem egy régi vágyamat, és vettem egy gitárt. Na nem kell nagy dolgokra gondolni, az Intersparban, karácsony utáni leárazáson találtam egy "Guitar" márkájú akusztikus gitárt (micsoda fantázia van a névadásban...), tízezer forintért. Na és kb. ez minden, amit ebben a témában el tudok mondani, mert gitározni azóta sem tanultam meg. Pedig igen nagy volt az arcom, amikor a férjemnek, Olivérnek kijelentettem, hogy gitározni simán meg lehet tanulni egy-két hét alatt. Hát nekem annyi sikerült, hogy el tudom játszani a Happy Birthday-t, és nagyon nagy jóindulattal rá lehet mondani, hogy ez tényleg az. No persze fejből nem megy, ami röhej, egy ilyen rövid dal esetében, de legalább ha nézem a kottát, akkor nem rontom el (annyira). Ugyanitt tartok a Keresztapa zenéjével és a Twinkle twinkle little star c. dallal, és itt be is fejeztük. 

Egyébként meg tényleg semmit nem tudtam csinálni abból a rengeteg dologból, amit elterveztem. Én nem gondoltam, hogy ez ennyire melós, de tényleg. Kéthetente kellett mennem a háziorvoshoz táppénzes papírért (hála az égnek, már nem, végre véget ért a táppénz), havonta egyszer terhesgondozás, szintén havonta egyszer védőnő (természetesen ezek nem ugyanakkor vannak), közben ilyen-olyan vérvétel, ultrahang, stb., aztán időnként a munkahelyemre is be kellett rohangálnom aláírni, papírt leadni. Nem tűnik olyan nagyon soknak, csak hát mellette itt van az is, hogy a lakást rendbe kell(ene) rakni végre, amivel próbálok haladni már egy ideje, de nem túl könnyű. Folyamatosan selejtezek, pakolok egyik helyről a másikra, hogy minden elférjen. Közben sikerült összeszednem a kórházi pakkot, és be is csomagoltam (ezt még át fogom csomagolni egyszer, az tuti), és most már azt is kijelenthetem, hogy a babának megvan mindene, amire szüksége lesz. Na jó, kamuztam, nincs még matrac a kiságyban, ezt majd Olivér megveszi valamikor. 

Közben rájöttünk, hogy a megvett cuccokat már most nem tudjuk hová tenni, és oké, hogy velünk lesz egy szobában a bébi, amíg innen el nem költözünk, és emiatt külön babaszoba bútort nem is vettünk, de azért valamit mégis kellene, mert nem fér sehová a holmija. Úgyhogy vettünk egy szép, nagy komódot. Aztán rájöttünk, hogy a mi cuccaink sem nagyon férnek már el, ezért vettünk egy nappali bútort is, mármint ilyen polcos, vitrines, tévétartós csodát. Csakhogy meg is kellett várni, hogy ezek megérkezzenek, mert rendelésre jöttek, és még hetekig eltartott a dolog. Aztán szembesültünk azzal, amit addig próbáltunk elfelejteni: ezt nekünk kell összerakni! Szóval komód még mindig nincs, vagyis van, csak dobozban, nappali bútor meg hát mondjuk olyan 80%-ban van kész. Úgy várjuk a hétvégét, mint a franc, mert akkor végre lesz időnk összerakni azt, ami még vissza van, és végre megszűnik ez a raktár jelleg. 

És akkor még vissza van a babaruhák kimosása és kivasalása. Bár már mostam egy adagot, de most azt nem akarom visszatenni a szekrénybe azok közé, amiket még nem mostam ki, és vasalni pláne nem tudtam még. 

Na meg hát itt van KisOlivér is, akivel délutánonként tanulok, ha kell (jó, hála az iskolaotthonos rendszernek, az esetek többségében itthon már nem kell, de azért verset tanulni időnként kell például. Meg néha gyakorolni egy kicsit, vagy csak úgy egyáltalán, együtt lenni, beszélgetni, sétálni. Mostanában brutál sokat olvas, olyan büszke vagyok rá, hogy olyan könyvmoly lett, mint én. Úgyhogy 1-2 hetente megyünk új könyvet venni. 

Közben pont ma merengtem el rajta, hogy már három hete mondom, hogy sütök muffint. Azóta sem történt meg. Az egész azzal indult, hogy vettem két zacskó aszalt gyümölcsöt, hogy majd beleteszem valami sütibe, mert már olyan régen sütöttem. De ahányszor neki akartam állni, vagy pont nem volt itthon tej, vagy pont nem volt cukor, vagy tojás, vagy sütőpor, valami mindig hiányzott, ami miatt már se időm, se energiám nem volt külön elmenni vásárolni. Olyan is volt, hogy megvolt hozzá itthon minden, de mégsem jutottam hozzá, hogy végre nekiálljak sütni. Pedig egy nyamvadt muffin nem olyan hű de kacifántos dolog.

Szóval ennyit arról, hogy mi mindenre is van nekem időm, mielőtt megérkezik a baba... :) Ennek fényében előre rettegek, mi lesz, ha már ő is itt lesz velünk!!!